A Spirit és ÉN

Feher_Kriszta.jpg

A Spirit számomra egy dinamikus testi-lelki-szellemi tevékenység, amelynek hatása egész 
lényünket átjárja. Megfogható, alkalmazható felismeréseket ad, nem „misztikus ködben” 
járunk vele.
Játékos módon tart tükröt, amiben élesen kirajzolódik, milyen témában vannak elakadásaink. 
Mit, hol és hogyan tudunk csiszolni, gyógyítani, megoldani. Nincs szigorú keret, így 
szabadon tudjuk megélni a gyermeki énünket.
Itt kezdődik a történetem: NYITOTTSÁG.
A Játék be- és elfogadott, mert nyitott voltam rá. Csak hagytam, hogy játsszam, szabadon. 
Ebben segítettek a játékostársak. Bizalmi légkör, szeretet, megengedés vett körül. Itt tudtam 
megnyílni és beleengedni magam a történetembe.
Hálás vagyok, hogy a szeretet-megosztás és felismerések élményével gazdagodtam!
Játékvezetőként célom a változásgenerálás, kilendítés a holtpontról.
A segítőkérdések és visszajelzések megfogalmazásában 20 év szakmai tapasztalat tett 
gyakorlottá.
Hiszek a Szeretet és a Játék erejében.
Hivatásomnak tekintem, hogy a félelemmentes, kiegyensúlyozott élet elérhető és 
megélhető legyen.
Folyamatosan képzem magam, tágítva saját határaimat. 
A Spirit - a LélekTársas® mind magánszemélyek, mind vállalkozások számára 
újszerű megközelítési és működési módot nyit meg.
Célom támogatni minden Játékos döntésképességének, rejtett 
tehetségének, erejének és szépségének feltárását.
ÉLD AZT, AKI VAGY!
Üdvözlettel:
Fehér Krisztina 
Spirit Játékvezető 
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
Szakmai háttér 
Munkámban olyan végzettségek támogatnak, mint a Life-coaching (életvezetési 
tanácsadás), és mediáció (közvetítés a felek között).
A különböző terápiák és alternatív gyógyítói technikák között is széleskörűen tájékozódtam. 
A meseelemzés, a tánc, a kamarazene – mind olyan művészi kifejezések, amelyek által 
gazdagodva még kreatívabb módon tudom kísérni a Játékosok útjá

A Spirit számomra egy dinamikus testi-lelki-szellemi tevékenység, amelynek hatása egész lényünket átjárja. Megfogható, alkalmazható felismeréseket ad, nem „misztikus ködben” járunk vele.

Játékos módon tart tükröt, amiben élesen kirajzolódik, milyen témában vannak elakadásaink. Mit, hol és hogyan tudunk csiszolni, gyógyítani, megoldani. Nincs szigorú keret, így szabadon tudjuk megélni a gyermeki énünket. 

Itt kezdődik a történetem: NYITOTTSÁG.

A Játék be- és elfogadott, mert nyitott voltam rá. Csak hagytam, hogy játsszam, szabadon. Ebben segítettek a Játékostársak. Bizalmi légkör, szeretet, megengedés vett körül. Itt tudtam megnyílni és beleengedni magam a történetembe.

Hálás vagyok, hogy a szeretet-megosztás és felismerések élményével gazdagodtam! 

Játékvezetőként célom a változásgenerálás, kilendítés a holtpontról.

A segítőkérdések és visszajelzések megfogalmazásában 20 év szakmai tapasztalat tett gyakorlottá.

Hiszek a Szeretet és a Játék erejében.

Hivatásomnak tekintem, hogy a félelemmentes, kiegyensúlyozott élet elérhető és megélhető legyen.

Folyamatosan képzem magam, tágítva saját határaimat. 

A Spirit - a LélekTársas® mind magánszemélyek, mind vállalkozások számára újszerű megközelítési és működési módot nyit meg.

Célom támogatni minden Játékos döntésképességének, rejtett tehetségének, erejének és szépségének feltárását.

Tapasztalataim szerint a színek gyógyító világa gyönyörűen kiegészíti a Spirit szellemiségét, - így az Aura-Soma rendszer támogatóan hatja át a Játékot. 

Országosan vállalok játékvezetést, több napos programcsomaggal a tarsolyomban. 

ÉLD AZT, AKI VAGY! 

Üdvözlettel:

Fehér Kriszta

Spirit Játékvezető 

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Szakmai háttér

 Munkámban olyan végzettségek támogatnak, mint a Life-coaching (életvezetési tanácsadás), és mediáció (közvetítés a felek között).

A különböző terápiák és alternatív gyógyítói technikák között is széleskörűen tájékozódtam.

A meseelemzés, a tánc, a kamarazene – mind olyan művészi kifejezések, amelyek által gazdagodva még kreatívabb módon tudom kísérni a Játékosok útját.